2017. október 30., hétfő

Csokoládés-málnás-vörösboros torta

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortához:

A tortalaphoz:
7,5 dkg búzaliszt
7.5 dkg kókuszliszt (vagy őrölt mandula)
10 dkg cukor
4 kanál fekete kakaópor
1 cs sütőpor
csipet só
2 tojás
2 dl joghurt
1,25 dl olaj
1,25 dl vörösbor
A krémhez:
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
málnapüré
5 dkg porcukor
10 g zselatin
1 dl vörösbor
A málnapüréhez:
50 dkg málna
5 dkg cukor
A mázhoz-locsoláshoz:
2 dl vörösbor
5 dkg cukor
10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé



A cukrot habosra keverjük a tojásokkal, hozzáadjuk az olajat, a vörösbort és a joghurtot, majd a többi hozzávalót. Sütöpapíros kapcsos tortaformába simítjuk és 180 C fokra előmelegített sütőben 25-30 percig (tűpróba) sütjük. Rácsra borítjuk, kihűtjük és 2 lapra vágjuk.
A málnát a cukorral 5 percig főzzük, majd szitán áttörjük.
A krémhez a mascarponét habosra keverjük a porcukorral, beleöntjük a tejszínt és addig verjük, amíg kemény lesz.
A zselatint a borba keverjük, hagyjuk 10 percet, majd kevergetve kissé felmelegítjük vigyázva, hogy ne forrjon fel. A langyos málnapüréhez öntjük, majd hagyjuk kihűlni, amikor is összekeverjük a tejszínes mascarponéhabbal.
A bort felforraljuk a cukorral, hagyjuk 5-8 percet lassan forrdogálni, majd beletördeljük a csokoládét is és egyneművé keverjük. Langyosra hűtjük.
Az egyik tortalapot meglocsoljuk pár kanál csokoládés borral, ráhalmozzuk a málnakrémet, majd ráborítjuk a másik lapot, amelynek a belső felét ugyancsak kissé meglocsoltuk.
Végezetül ráöntjük a megmaradt boros csokoládészószt.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése