2012. május 3., csütörtök

DEJÓS CSIGA

Mivel hogy nálunk nem volt soha kapható  dejó, csak hírből ismertem, és hogy is mondjam, nem a legjobb híréről.
Mindig ócsárolták, emiatt egészségtelen, olcsó vacaknak tartottam, addig is, amíg egy szép nap.... ó igen, a kezembe került, szinte ugrott egy áruház polcáról. Elolvastam, miből is készült: pörkölt napraforgóbelet és búzacsírát tartalmazott, az aromáktól meg elegánsan tudomást sem szereztem.
Túrós csigát sütöttem, de megmaradt egy adag kelttészta, kapóra jött, hogy Barbinál olvastam a zserbó csigákról, ezért ezt készítettem, saját variációban.


A tésztához, 12-14 darabhoz,  elmorzsoltam langyos, fél deci tejben diónyi élesztőt és 2 kanál liszttel kovászt készítettem, langyos helyen felfuttattam.
30 dkg lisztet összekevertem 10 dkg cukorral, csipet sóval, 2 tojás sárgájával, 8 dkg olvasztott vajjal, a kovásszal és annyi tejjel, hogy kemény, de gyúrható tésztát kaptam. Alaposan megdagasztottam, majd pici liszttel megszórtam, tiszta konyharuhával letakartam és egy óra alatt duplájára kelesztettem.
Deszkára borítottam és átgyúrtam a tésztát, majd téglalap alakúra, fél centi vastagra nyújtottam.
Megkentem jó vastagon eperlekvárral és alaposan beszórtam dejóval és cukorral.
Szorosan felcsavartam és 2 cm vastag csigákat vágtam a rúdból. Egymás mellé ültettem őket, tisztes távolságra egymástól, de biztos ami biztos alapon olvasztott vajjal körbeecseteltem az oldalukat. Így ha össze is nőnek sütés közben, könnyebb szétválasztani őket.
Amikor majdnem megsültek, forró tejjel locsolgattam meg egyneként a csigákat, majd készre sütöttem.

Nagyon finom, Chocolate Truffels teával fogyasztottam. A Demmers Teehaus eme fekete teája valódi csokiízű, így a zserbónak megvolt a "csokoládémáza" is.


Feleim, vegyetek és egyetek!

2 megjegyzés:

  1. Dejóóóó! Észre sem vettem eddig. Különben én is előszeretettel használok dejót, mert az pl. nem csípi fel Esztim nyelvét. ?)
    Nagyon finom csigákat sütöttél! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike, azóta sem találtam nálunk. Mint írtam, nincs dejódivat nálunk :-).

      Törlés